Fool Moon

A Fool Moon vokálegyüttes 2001-ben alakult Szegeden, és azóta – hazánkban legelsőként – a pop-a’cappella, azaz hangszeres kíséret nélküli éneklés popzenei műfaját népszerűsíti. Első lemezük “Csillagok…” (2003, Warner-Magneoton) címmel került a boltokba, melyen magyar slágerek feldolgozásai hallhatók, de a csapat énekel angolul, olaszul, franciául sőt, Acappelland (2008, MDB Records) című nagylemezükön még bantu nyelven is, olyan előadóktól mint Sting, Paul Simon vagy Eric Clapton.

2008-ban Kováts Kriszta “Arany-óra” című előadásával zenei kísérletet tettek a magyar irodalom és könnyűzenei acappella éneklés határainak kitágítására, majd a popzenéhez visszatérve, 2012-ben megjelent GeorgeMichaelJackson5 című lemezükre személyes kedvenceiket gyűjtötték össze Michael Jackson és George Michael dalaiból.

Ugyancsak 2012-ben egy saját készítésű, magyar nyelvű, pop-acappella sláger is az együttes nevéhez fűzhető, amely az első ilyen jellegű dal a magyar popzene történetében. A “Kettesben jó” a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film végefőcím-dalaként csendül fel a hazai mozikban.

2012 végén Takács Nikolas-szal közös, minden helyszínen telházas adventi turnéjukkal és Music & Soul című lemezükkel a hazai toplisták élére kerültek.

Nemzetközi díjak

2005-ben a Fool Moon első helyezést ért el pop kategóriában a grazi Ward Swingle A Cappella Versenyen, Európa legrangosabb szakmai megmérettetésén, így a kontinens legjobbjai közé emelkedhetett, majd 2006-ban a VI. Tajvani Nemzetközi A Cappella Versenyen kapott első helyezést és két különdíjat (legjobb szólóénekes, legjobb átirat). Az együttes 2010-ben az olaszországi Solevoci Nemzetközi Acappella Versenyen a Szerelem, szerelem című dallal a „Legjobb Átirat” díját nyerte el.

Az Acappelland című lemezen megtalálható népdalfeldolgozást Nemzetközi CARA díjra is jelölték legjobb folk/világzene kategóriában, olyan együttesekkel egy mezőnyben, mint a King’s Singers, Neri per Caso vagy a Take6.

Közreműködések

10 éves pályafutásuk alatt együtt dolgoztak a legismertebb hazai előadókkal, többek között Presser Gáborral, Szolnoki Péterrel, Malek Andreával, Szekeres Adriennel, Szirtes Edina „Mókus”-sal, Kováts Krisztával vagy Edvin Martonnal. 2008-ban a Fool Moon képviselte Magyarországot Csézyvel a belgrádi Eurovíziós Dalversenyen. Közreműködtek számos hazai nagysikerű művész lemezén.

Fellépések

Számos európai és ázsiai fesztivál állandó résztvevői, melyek alkalmával közösen léptek fel a Rock4-ral (Hollandia), az Acappella ExpreSSS-szel (Oroszország), vagy az Idea of North-szal (Ausztrália).

A vokális zene népszerűsítése céljából 2005-ben életre hívták Szegeden az egyetlen magyarországi a’cappella ünnepet, a “Fool Moon” Nemzetközi A Cappella Fesztivált, mely évről évre egyre nagyobb sikerrel kerül megrendezésre.

A Fool Moon az eltelt évtized alatt több mint 250 alkalommal adott koncertet és előadást az acappella éneklés történetéről az ország 9 megyéjében, a Filharmónia Kelet-Magyarország rendezésében, 6-18 éves diákok számára.

Az együttes tagjai: Mészáros Tamás - tenor; Molnár Gábor - tenor; Rácz Gergő - tenor; Wodala Barnabás - bariton; Németh Miklós – basszus

Műsorok

Acappelland

A Fool Moon “Acappelland” című műsorában minden korosztály megtalálja a maga kedvencét, hiszen a sokszínű program megkoreografált rock’n'rollt, komoly hangulatot sugárzó és nemzetközi díjat nyert népdalfeldolgozást, és igényes, de vidám popzenei feldolgozásokat is tartalmaz. A műsor végére az együttes a közönség bevonásával táncos, egzotikus hanguatú, közös örömzenéléssé változtatja a koncertet.

Páratlanul tehetséges énekcsapat! Minden bizonnyal Európa egyik legjobb jelenlegi acappella együttese.

(Peder Karlsson, The Real Group)

A Fool Moon teljesen levett a lábamról… A hibátlan intonációjuk, lebilincselő előadásmódjuk, színpadi jelenlétük, és azok az ellenállhatatlan átiratok! A Fool Moon-t mindenkinek hallania kell!

(Kirby Shaw, USA)

GeorgeMichaelJackson5

A többszörös nemzetközi díjnyertes együttes 2012-es lemezére George Michael, Michael Jackson és Jackson 5 dalokat rögzített, melyeknek együtt – a rájuk jellemző, vicces módon – a GeorgeMichaelJackson5 címet adták. A műsorban olyan híres dalok hangoznak el, mint az Edge Of Heaven, Wake Me Up Before You Go-Go vagy az ABC/I want You Back, mindezt az öt fiú intelligens humorral és koreografált tánccal kíséri.

car-redRider Kérek ajánlatot

Related Items