Koós – Hutás Áron és Horváth Márk csatlakozott csapatunkhoz!

Post 2 of 203
Koós – Hutás Áron és Horváth Márk csatlakozott csapatunkhoz!

Koós-Hutás Áron trombitaművész és Horváth Márk gitárművész barátsága egy zenei klip forgatásán kezdődött. A forgatás egyik szünetben spontán egymásra találva elkezdtek játszani, jammelni. Az évek során több formációban játszottak már együtt, azonban szívük csücske kettejük duója lett.

Koncertjeiket a jó hangulat, dinamikus előadásmód és a zenei sokszínűség jellemzi. Repertoárjuk főleg latin-jazz és django-jazz stílusú örökzöldekből áll, emellett előszeretettel dolgoznak fel mai pop slágereket is, valamint saját számaikkal is színesítik műsorukat.

Céljuk, hogy a közönség bármely generációból is való, átérezze és megszeresse a jazz műfaját.

Koós-Hutás Áron 2008-ban megnyerte a Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyt, 2015-ben az év jazztrombitásának választotta a JazzMa.hu közönsége. Az ugyanebben az évben megjelenő első lemezének ‘Milk and Honey’ című dalával a Jazzy Dalverseny legjobb szólista díját nyerte el, lemezét a Kenny Garrett Quintet előtt mutathatta be. E.T. Project zenekarával Németországban, a Gronau JazzFest nagyszínpadán a Till Brönner előtt mutatkozhatott be az európai nagyközönségnek. Szólistaként meghívást kapott a világhírű Mezzoforte zenekar számos koncertjére is.

Koós – Hutás Áron nevét olyan neves formációkból ismerhetjük, mint a Budapest Jazz Orchestra, a vilagszerte turnezó Djabe, a Pannonia Allstars Ska Orchestra vagy a balkán zenét játszó Guca Partyzans Brass Band. A legismertebb magyar előadók mellett (Charlie, Presszer, Illés zenekar, Caramel, Tóth Vera, Király Viktor, stb.) az évek során lehetősége volt már több, nemzetközileg is ismert művésszel dolgozni és egy színpadra állni, beleértve többek között Peter Erskinet, Brian Culbertsont, Erik Truffazt, Steve Hackettet, Gulli Briemet, Gerard Presencert, Joe Lovanot, Joan Faulknert, Raul Midónt.

Horváth Márk napjaink egyik legsokoldalúbb gitárosa, lassan 25 éve él a zenének. Ez alatt az időszak alatt számos külföldi és belföldi fesztiválra/ koncerthelyszínre jutott el zenéjével, jelenleg is a magyar zenei vérkeringés szerves része. Olyan formációkkal és művészekkel koncertezik, mint Omar Bashir, a Pankastic, a Tóth Vera Akusztik, a Swing a la Django, a Harmonia Garden, Frankie Lato és Jász András.

Fő profilja a jazz-latin, jazz-django, tehetségét emellett a világzenében is kamatoztatja. Az évek során neves magyar és külföldi előadókkal játszott együtt, többek között Sapszon Bálint hollywoodi-magyar zeneszerzővel Amerikában turnézott. A Harmónia Garden Swing a’la Django projekttel a MÜPA-ban adott koncertet Hajós András, Micheller Myrtill és Roby Lakatos vendégszereplésével.