Minden út Nyughatatlan Micóhoz vezet – interjú Walla Fanni énekesnővel

Post 97 of 191
Minden út Nyughatatlan Micóhoz vezet – interjú Walla Fanni énekesnővel

Vörös Niki énekesnő tavasszal csatlakozott a Sárik Péter által vezetett Jazz Színházhoz, hogy Nyughatatlan Micó szerepébe bújva a jazz-mesejáték énekesnője legyen – alig telt el fél év, és óriási örömhírrel lepte meg a társulatot – gyermeket hordoz a szíve alatt. A kisbaba hamarosan megérkezik, így Niki november 10-én, a Puskin Kuckóban búcsúzott a darabtól egy időre. Takács Vera, a darab rendezője és Sárik Péter jazz- zongoraművész a poszt betöltésére szereplőválogatást tartott, és közel negyven jelentkező közül Walla Fannira, a tehetségek sorával megáldott fiatal énekesnőre esett a választásuk. December 8-án Bercsényi Péter partnere már Walla Fanni lesz.

Nyughatatlan Micót alkotója mintha egyenesen Walla Fanniról mintázta volna. Fanni mindig alkot valamit, képtelen megülni a fenekén anélkül, hogy legalább a keze ne járna.  Színésznőként a Zsuzsika hangja című előadásban, énekesnőként pedig Balla Gergely gitárossal lép fel. A munkán és szombati iskolán túl formatortákat készít az aktuális születésnaposnak, varr, karácsonyfadíszeket és adventi naptárakat csinál, állandóan a DIY oldalakat lesi. A Jazz Színház legnagyobb szerencséjére Walla Fanni karrierjére bölcs ismerősei is figyelnek – így került szeme elé a hirdetés, amelyben a társulat énekesnőt keresett jazz-mesejátékához.

Minden út Nyughatatlan Micóhoz vezet – hogy történt az első találkozás?

Ez kicsit olyan, mint egy igazi dráma, amiben ha megjelenik egy ajtó, az az ajtó még fontos lesz.

Bébiszitterkedés közben találtam a könyvet a lakásban, rögtön észreveszem az új dolgokat és tudtam, hogy pénteken nem volt meg ez a könyv….ahogy hazaért az anyuka, mesélte, hogy voltak vasárnap egy jazz gyerekelőadáson, amit a 6 éves kislány nagyon élvezett. Nagyon szép dalok voltak benne, megvették a könyvet, van hozzá CD, hallgassam meg nyugodtan….ez volt az a bizonyos ajtó. Aztán hónapokkal később egy nagyon kedves ismerősöm, akinek sok koncertet köszönhettem a nyáron, Selmeczi Ági átküldte a válogatásról szóló toborzót. Jó volt, hogy tudom miről van szó, hihetetlen zenészek, ki tudja talán én kellek alapon beadtam az anyagomat és voilá, behívtak és most itt vagyok.

Hogy érezted magad a szereplőválogatáson?

Nagyon izgultam aznap reggel, nyilván. Elsőként érkeztem a válogatóra, és elsőként is kezdtem a megmérettetést. Mindenki nagyon kedves volt és nálam általában egy megmagyarázhatatlan másodpercen múlik, hogy hogyan veszek egy ilyen akadályt. Jókedvem lett, nem voltam feszült, szívesen csináltam a helyzetgyakorlatokat, aztán este már Sárik Péter írt is , hogy engem választottak. Nagyon örültem, mindenkim nagyon örült ! Annyira jót tesz az embernek, amikor valaki azt mondja, hogy igen, téged szeretnénk! Komolyan, fizikailag erőt ad.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a darabban?

Maga a kihívás. Ez egy új feladat számomra, amit nyilván minden ember, mindenki vágya és igénye és izlése szerint szeretne megcsinálni. Kihívás, hogy Sárik Péter azt hallja, amit megálmodott, Vera azt lássa, amit megálmodott és Péternek partnere legyek ebben, akkor is, ha nem beszélek bele a mesébe. Kihívás, hogy minden megbeszélt apróság jó helyen legyen, jó ritmusban legyen. És persze kihívás, hogy a gyerekek játszanak velem, én inkább itt az ő “cinkosuk” vagyok. Nem tudom kiemelni a legnagyobb kihívást, ez így együtt összegyúrva az.

Miről szól neked Micó története?

Ebben a történetben az a jó, hogy mindenki annyit fogad be, amennyit tud. Mint a válogató olvasás. Egy pici gyerek fókuszál a Család szóra, az Üveghegy szóra, a Papára, a Kincsre, a Keresésre. És talán ő nem fogja érteni még miért kincs egy állandóan repülő országban egy talpalatnyi hely, de ha összerakja a szavait, kiadaja a lényeget számára. A Család egy kincs, a Papa egy kincs,ha baj van, ő vár és szeret. Ha ezt tudatalatt értik, meglesz a gyümölcse. Nincs korhatár, mert a szülők is kicsit elgondolkodhatnak ezen ott ülve,  Ők a kincsek.

Körülvesz minket egy rohanás, mindenkinek az kell, ami nincs, ami nem lehet az övé, mindig vágyunk valamire, mindig új “kincseket” tűzünk ki magunk elé, amit el kell érni, miközben csak élvezni kellene azt amiben vagyunk. És ahogy nem látjuk a fától az erdőt, úgy nem vesszük észre, hogy a legfontosabb dolgok az emberek körülöttünk. A családunk, a barátok. Micó körbeutazza a világot , hogy megszerezze a “kincseket”, de hiszen ő a kincs, az övéi pedig otthon várják.

A színészetnek az életedben kiemelt szerepe van. Mesélj erről!

Színészettel, ha nem is közvetlenül, de totyogó korom óta foglalkozom,  anyukám, Zsurzs Katalin állandóan vitt magával a színházakba, szinkronokba, bébiszitter és sajnos nagyszülő híján. Viszont állandóan ebben éltem és így ha nem is hivatalosan, de elvégeztem többször is a színész szakot egy színitanodában, ahol Anyu tanított. Minden nap suli után ott voltam, én lettem a kabalamalac. Szerintem az évek alatt sok olyan dolgot megtanultam, ami aranyat ér, még ha akkor nem is én álltam a színpadon.

A saját színpadi élményem, az a tánc kapcsán ért. Imádtam, de aztán a zene másik oldala jobban vonzott és a tánctanárt énektanárra cseréltem. Azóta, ahogy Micó törénetében is, kombinálom a három dolgot. Szerintem a mozgás-zene-színpad hármas nagyon fontos. Egyikhez sem árt, ha megvan a másik kettő.

Mikor derült ki, hogy érdemes az énekléssel is foglalkoznod?

Az éneklés egy szerepjátszó táborban indult, amikor elég kicsi voltam. Ott kaptam pozitív visszajelzéseket, aztán már én voltam gimnáziumban az “aki énekel” és egy év kitérés után jelentkeztem a Kőbányai Zenei Studio-ba, ahol egy évet tanultam. Előtte klasszikus éneket tanultam Jani Gabi-nál, aki nem csak a hangommal, de velem, a problémáimmal és örömeimmel is foglalkozott, rengeteget segített nekem. Kőbányán a tanáraim mellett nagyon sokat köszönhettem egy-két évfolyamtársamnak, mint például Lelkes Reninek, akinek nálam sokkal képzettebb, “nagyobb” hangja volt, és mégis, állandóan bíztatott és rugdosott ha kellett. Zenekari gyakorlaton Tóth János Rudolf zenekarában voltam, aki fő feladatának szerintem azt érzi, hogy minden technikán túl élvezzük, feledkezzünk bele abba, amit csinálunk és csapatmunka legyen a végeredmény!

A szüleid nem aggódtak, mikor a művész pálya mellett döntöttél?

Sokáig nem döntöttem, aztán rá kellett jönnöm, semmit nem csinálnék szívesebben, mint bármit, ami színpad, ami kreatív, ami változatos. Ők nem mondtak semmit, hagytak, nem akarták megmondani mi legyek, vagy ne legyek. Anyukám tudja milyen, ha titokban kell elmennie felvételizni a Színművészeti Egyetemre, ő inkább tudni akarta volna ha ott kötök ki és ahogy minden vizsga előtt, adna nekem egy csokit.

Az életedben központi szerepet foglalnak el a gyerekek …

A bébiszitterkedéssel kezdődött minden tizenhat éves koromban. Ez volt az a zsebpénz keresési mód, amitől nem rémültem meg és kikapcsolt, aztán Barcelonában töltött hét hónapom alatt is ezzel foglalkoztam. Itthon saját unokaöcséimmel töltök rengeteg időt, egy családnál állandó bébiszitter lettem egy éve, úgyhogy minden irányból körbe vagyok véve gyerekekkel. E mellé jött egy lehetőség pár éve, hogy egy gyerekelőadásban ( Zsuzsika hangja) én játszhattam Anyukámmal, amikor kipróbáltam az interaktív gyerekelődást, mint olyat és rájöttem, hogy sokkal jobban szeretem, mint a hagyományos gyerekelőadásokat. Amikor láttam Micó történetét először, őszintén megörültem, hogy a gyerekek is be vannak vonva, meg vannak mozgatva, nincs gát a nézőtér és színpad között!

Mit jelent neked a jazz és mit jelenthet vajon a gyerekeknek?

Ez nehéz kérdés, mert szavakkal talán el sem mondható. Most egy vágyat érzek, ha rágondolok. Hihetetlenül irigylem az embereket, akik elképesztő magabiztosan és otthonosan mozognak benne. Bátorság kell hozzá, és a rengetek improvizáció hihetetlen jó csapatot igényel. Én mivel igazán soha nem tanultam, csak a fülem és az érzéseim vannak. Nagyon szeretném képezni magam és a tudatossággal keverni az ösztönt. Látom a barátaimat, akik nagyon jók ebben, mennyire nagy szabadságot kapnak a jazztől. És talán ez a jazz. Szabadság és játék. És pont ezért nagyon való gyerekeknek és igen, ezért számít is mit hallgatnak. Nagyon is. Nem tudnék stílust mondani, hogy mi jó, mi nem. Az unokaöcsém pici korában azt kérte otthon, hogy apukája rakjon be “kemény zenét”. De jó kemény zenét rakott be és változatos zenéket, és volt otthon lágy zene, népzene, jazz, blues, funky, ami belefér és most gyönyörűen énekel és imádja a zenét. Elvarázsolják a hangszerek, magának énekli este az Altatót. Szerintem csak az számít, hogy van választásunk. Nem vagyunk rákényszerítve a rosszra, mert annyi jó zene van és annyi lehetőség arra, hogy ezt megmutassuk a kicsi gyerekeknek, hogy ki kell használni. Ez az előadás pont azoknak készült, azoknak a családoknak, akik még egy irányt szeretnének mutatni a gyereküknek, hogy így is lehet. Jegyezzék csak meg a jazz szót és majd ha lát egy plakátot amin az áll “jazz koncert”, menjen be, mert már ismeri mi az, jó zene!